Fagyálló folyadék okozta mérgezés

Főleg kutyákban, de olykor macskákban is előfordul a fagyálló folyadékban lévő etilénglikol okozta mérgezés és következményes veseelfajulás. Az édes ízű etilénglikolt az ebek nagyon szívesen felnyalják. A cicákra ez nem annyira jellemző, de ők sokkal érzékenyebbek, s már sokkal kisebb mennyiség felvételétől elhullanak, mint a kutyák.

 

A mérgezés előfordulása bizonyos szezonalitást mutat, annak megfelelően, hogy mikor cserélik a gépjárművekben a hűtőfolyadékot. Általában tehát ősszel, esetleg tavasszal számolhatunk ezzel a betegséggel.

 

Az etilénglikol a szervezetbe jutva különböző vegyületekre bomlik, melyek közül vannak agyvelő, illetve vesekárosító anyagok is. S tulajdonképpen a felszabaduló bomlástermékek felelősek a mérgezés tüneteiért.

 

A tünetek viszonylag hamar, a hűtőfolyadék felvételét követően néhány órával, kialakulnak. A mérgezés első tünetei: az elesettség, bágyadtság, nyálzás, hányás, dülöngélés, majd tetániás görcsök. Ha a kedvencünk ezt az etilalkoholszerű mérgezést túléli (mely a mérgezés első 12 órájában jelentkezik), akkor a második fázisban a heveny vesekárosodásra jellemző tüneteket mutatják. Az állatok kezdetben sokat isznak, és ezért sokat is vizelnek. (Macskákra nem jellemző, hogy többet igyanak a megszokottnál, de náluk a depresszió és elesettség sokkal súlyosabb, mint a kutyáknál.) Később azonban a vizelet mennyisége csökken, majd teljesen meg is szűnik.

 

A kórelőzményi adatok nagyban segítik a diagnózis felállítását. Emellett azonban nagyon fontos a klinikai vizsgálat, valamint a vér és vizelet vizsgálata, illetve a vesék ultrahangos-vizsgálata.

 

A gyógykezelés sikeressége akkor a legnagyobb, ha a méreg felvételét követően 8 órán belül sor kerül rá. A méreg felvételét követően 2 órán belül a beteget érdemes meghánytatni. Ezek után azonban intenzív terápiára van szükség.

 

Mivel a betegek nagy része már a vesekárosodás stádiumában kerül állatorvoshoz, ezért a betegség kimenetele rossz, s csak nagyon ritka a felépülés.